Belső terek szerkezeti és felületi változásai

Az emberiség történelmének kezdetekor is voltak lakóhelyek, melyek kezdetben az elemek által létrehozott kész barlangok voltak, melyeknek nagy hátránya volt, hogy területileg és méret tekintetében is kötöttek voltak. Később az ember saját maga is létrehozott földből, valamint jégből olyan területi elhelyezkedésű kunyhókat, mely ideális volt számára. Ezek főként kör alakúak és egyterűek voltak, felosztásuk és hozzáépítésük igen nehézkes volt.

Később alkalmazták ugyanezekkel az anyagokkal a vázas szerkezetet és a szögletes formákat, melyek nagy könnyebbséget jelentettek a terület növelésének tekintetében.

Az első települések i.e. 6500 körül épültek. Az épületek egy helyiségből álltak. Lakógödröket vájtak a földbe, majd kővel keretezték, ez volt az alap, majd agyagtéglákból húzták fel a falakat, amit sátortetővel fedtek. Nem sokkal később megnövekedtek a lakóigények, ezzel egyidejűleg elkezdték több helyiséggel kiegészíteni, főként hozzáillesztéssel, az alap helyiséget. A megnövekedett igényeknek köszönhető a szögletes formák kialakulása, mely a helyiségek tevékenység szerinti felosztását tette lehetővé.

Az építészet kezdeti alakulását nagymértékben meghatározta az Istenek imádata, és az ő számukra épült templomok tökéletesítésére való törekvés. Ebből adódóan vált folyamatos kísérletezés tárgyává a magasabb épületek létrehozása.

I.e. 2000 környékén már főként kőből építkeztek, de ez főként a társadalmi elhelyezkedéstől függött. A templomok mellett, már kastélyok is épültek, melynek központi része egy belső udvar volt, ami köré rendezetlenül hozzáépítették a helyiségeket. Később ez az építkezési mód szimmetrikussá vált, mely megkönnyítette a tájékozódást. Az alsóbb néposztály tagjai továbbra is agyagtéglákból építkeztek, melyet kiszárítottak.

I.e. 1500 után kezdték az égetett agyagtéglát használni, mely már nem csak az alapozást jelentette, de a falakat is ebből húzták fel. Ez nagyobb stabilitást jelentett, de a belső terek elválasztása továbbra is funkció célú volt. Külön választották a főző helyiségeket az alvó helyiségektől. Ebben az időszakban a tehetősebb lakosok már kizárólag nemes kövekből építkeztek, és a méretek és helyiségek száma is jelentősen megnövekedett.

A felületek változásai is a rangosabb házakon voltak megtalálhatók. Padló burkolására főként márványt és egyéb nemes kőlapokat alkalmaztak, továbbá megjelent a csempék őse, a kerámiával burkolt felületek, valamint a mozaikok.

A történelem során, építészet szempontjából, egyre inkább különvált a városok és a vidék építészete, valamint a társadalmi különbségek meghatározók voltak a terek kialakításának céljánál.

A XIX-XX. század fordulója környékén megújult az építészet. Egyre inkább a hasznos térkihasználás és a rugalmas alaprajzok alapján való építkezés hódított teret. Ez főként a városokra volt jellemző, a vidéki házak még egy-két évtizeden át tartották a hagyományos felosztásokat.

A modern építészet két irányba tartott. A vidéki házak egyre nagyobb tereket foglaltak magukba, több szint kialakítását eszközölték egyre gyakrabban, mely élesebben különválasztotta a közösen használt területeket a magánszférától. Általában a földszinten volt található a nappali, konyha, ebédlő, ez a szint jelentette a család napközbeni tartózkodási helyét, míg a hálószobákat, fürdőszobákat az emeleten helyezték el.

Mindeközben a városokban egyre nagyobb társasházak épültek, melyekben kísérletezés kezdődött az egyre kisebb területet magukba foglaló kis lakások felosztására. Ez volt az elsődleges oka az amerikai konyha kialakulásának és elterjedésének, mely először nyugaton hódított, majd idővel hazánkban is általánossá vált.

A felületi változások sokrétűvé váltak, mely tekintetben évek óta csupán az anyagi lehetőségek szabnak határt a fa-, kő-, illetve a PVC burkolatok között.